Régóta terveztünk egy barátnős utazást, ami idén májusban félspontán módon megvalósult. Az időpontot fix volt, de az úticél nem! Figyelemmel kísértük a repjegyeket + szállásokat, és találtunk a keretünkbe illőt, a desztinációja pedig Kijev volt. Így esett a választásunk erre a városra. Nem bántuk meg!
A kalandos útra ketten vállalkoztunk, de a fapados légitársaságok 2X3 üléses elhelyezése miatt mellettünk maradt egy hely üresen. Indulás előtt pár perccel megérkezett útitársunk, akivel hamar összebarátkoztunk, majd önként vállalta a kalauzolásunkat.
A belvárosban érdemes megtekinteni a gyönyörűen felújított ukrán barokk stílusú templomokat. Az óvárosban található a domb tetején lévő St. Andrew’s church, amiről sikerült éjszakai felvételt is készíteni, mert a környéken volt a szállásunk. Sajnos nem volt lehetőségünk belülről megnézni, mert jelenleg nem látogatható a belső felújítások miatt. A domb aljának egy részén kilátó várja a turistákat, illetve a helyi művészek utcai bazárja nagyon szép festményekkel. A Szent Mihály Székesegyház égkék színe gyönyörű kompozíciót alkot a napfényben megcsillanó arany színű tetőelemekkel, belső tere gazdagon díszített. A St. Sophia’s Cathedral-t a konstantinápolyi Haghia Sophia vetélytársának szánták. Belső terét 3000 m2 freskó díszíti, illetve időszakos kiállításoknak is helyt ad. Ha csak egy templomra marad idő, akkor feltétlenül ezt ajánlom.
Kijev a kávéházak mekkája. Erről bővebben itt olvashatsz.
Imádtam az óváros macskaköves utcáit, a többszintes felfelé halványuló színvilágú villákat, a kedves embereket és finom ételeket. Azonban el kell mondani Kijevről, hogy igen kevés emberrel tudtunk kommunikálni. Angol és német nyelvismerettel főleg a fiatalok egy részét tudtuk megszólítani, viszont orosz nyelvtudással könnyen boldogultunk volna.
A templomokon kívül fontosnak tartom, hogy Kijevben van Bulgakov háza, ami nagyon jó kultúrális program volt, különösen élveztük az angol nyelvű idegenvezetést. A szerzőt és könyveit nem különösebben kedvelem, de Bulgakovot mint embert igazán megszerettem.
A Lviv-ben készült meggylikőrt muszáj megkóstolnotok. A helyiek és persze a turisták kedvelt állomása ez az üzlet, ahol a MonCheryhez hasonló nagyon finom bonbont is kóstolhatunk. Az italból árulnak 100 ml-es üvegcsében is, ami remek szuvenír lehet.
Ha már ételről esik szó, nyugodt szívvel ajánlom a Puzata Hata-t, amihez ugyan kell egy helyi ember, vagy valaki aki beszéli a nyelvet, különben lehetetlen kitalálni mi micsoda. Ez egy önkiszolgáló étteremlánc. Két alkalommal látogattuk meg, mert a főztjük isteni és az éttermek belső tere igen változatos. Itt próbáltuk ki a füstös almalét. Leírva is bizarr, de mi imádjuk a fura dolgokat, megtudtuk, hogy a leszüretelt gyümölcsöt a napon szárítják és ezekből aszalványokból készítik az italt. Ebben az étteremben egyszer 1130 Ft-ot költöttünk fejenként, következő alkalommal kb. 1370-et.
Másik nagy kedvencünk és vacsora lelőhelyünk a Kanapka bar, az enteriőr annyira szemkápráztató, hogy igazán illett a csajos hétvégénkhez, nagyon jól éreztük magunkat itt, szintén kétszer vacsoráztunk ezen a helyen. A Kanapkában megtanulhattuk, hogy egy bizonyos szintig vicces az activity ihlette kommunikáció, de vannak olyan esetek, amikor komoly probléma lehet belőle. Rendelni szerettünk volna desszertet az egészséges ételek után és a pincérünk sehogy sem tudta elmagyarázni, mi lehet az a “candies” fedőnévre hallgató misztikum az étlapon. Kézzel-lábbal magyarázta mi van benne, hogyan készítik, milyen fűszereket használnak, miközben serpenyővel sütnek valamit, gyakran elhagyta a száját a “cilantro” kifejezés- ami valami zöldfűszer. Végülis rendeltünk 2 különböző misztikumot, egy cilantro-sat meg egy csokisat. 3 perc múlva 2 bonbonnal érkezett, és azt hittük ezt a “szenvedéseinkért kapjuk” ajándékba. Kiderült, hogy a felszolgálónk éppen csak a bonbon meg a picike, meg a csokival bevont kifejezéseket hagyta ki a nagy activity show-ból. 😀 Ami egyébként nem lett volna nagy baj, de akkor még mindig nem tudtuk, mi az a cilantro. Az első harapás után viszont megtudtam, hogy a korianderre gondolt- amelyre különösen allergiás vagyok. 😀 Mindennap tanulunk valami újat.
Vicces info: Puzata hata = dagadt ház, pocakos ember.
Vicces info 2: Kanapka = kanapé.
Kijevbe biztosan ellátogatunk még, és menjetek Ti is! 🙂