Fort William díjnyertes specialty kávézója 2018-tól örvendezteti meg a városban lakókat és a turistákat. Vegán csemege boltként is üzemel, ahol saját magunknak mérhetjük le a megvásárolni kívánt árukat, természetesen újrahasznosítható szatyrokban. Kifejezetten odafigyelnek a környezetvédelemre, az ökológiai lábnyom csökkentésére, betartják a plasztik mentes júliust!
A cappuccinot tökéletes hőfokon, szép mintával, kellemes ízvilággal, jó kávé-tej aránnyal szolgálták fel. Finom volt. Általában nem szeretem a növényi tejjel készült cappuccinokat, de be kell vallanom, hogy ez a skót barista oat milk (zabtej) szinte észrevehetetlen, megkülönböztethetetlen a tehéntejtől.
Ha valaki azt tervezi, hogy kipróbálja ezt a kávézót, akkor készüljön fel arra, hogy nagy forgalom (rossz idő) esetén ha nem akar sokat várni saját asztalra, akkor előfordulhat, hogy udvariasan megkéri a személyzet a nagyobb asztalnál ülő vendégeket, hogy osztozzanak. Ez nekünk nem okozott gondot, szuper helyünk lett és általában a kávézó törzsközönsége is fel van készülve az ilyen helyzetekre.
Az Avoca-NO szendvics, csak színében mond igent az avokádóra. Többféle bab- és borsópüréből készült. Az ételek alapanyagait helyi termelőktől szerzik be, a legtöbb alapanyag organikus. Törekednek minél több ételt raw (nyers) vegán módon tálalni. Természetesen a forró csokoládé is zabtejből készült, hiszen nem szolgálnak fel állati eredetű termékeket. A házi készítésű sourdough rye bread (“savanyú” rozskenyér) egészen különleges az otthon elterjedt fehér kenyérhez képest, ráadásul a készítési folyamat miatt kisebb a gluténtartalma.
A személyzet felkészült, kedves, segítőkész, turistabarát (elmagyaráztak minden összetevőt, allergént stb.). Szívesen mennék újra! <3
Amikor a csajos hétvége saját idegenvezetővel gasztro-, kulturális- és kávétúrává változik egy szempillantás alatt.
Régóta terveztünk egy barátnős utazást, ami idén májusban félspontán módon megvalósult. Az időpontot fix volt, de az úticél nem! Figyelemmel kísértük a repjegyeket + szállásokat, és találtunk a keretünkbe illőt, a desztinációja pedig Kijev volt. Így esett a választásunk erre a városra. Nem bántuk meg!
A kalandos útra ketten vállalkoztunk, de a fapados légitársaságok 2X3 üléses elhelyezése miatt mellettünk maradt egy hely üresen. Indulás előtt pár perccel megérkezett útitársunk, akivel hamar összebarátkoztunk, majd önként vállalta a kalauzolásunkat.
A belvárosban érdemes megtekinteni a gyönyörűen felújított ukrán barokk stílusú templomokat. Az óvárosban található a domb tetején lévő St. Andrew’s church, amiről sikerült éjszakai felvételt is készíteni, mert a környéken volt a szállásunk. Sajnos nem volt lehetőségünk belülről megnézni, mert jelenleg nem látogatható a belső felújítások miatt. A domb aljának egy részén kilátó várja a turistákat, illetve a helyi művészek utcai bazárja nagyon szép festményekkel. A Szent Mihály Székesegyház égkék színe gyönyörű kompozíciót alkot a napfényben megcsillanó arany színű tetőelemekkel, belső tere gazdagon díszített. A St. Sophia’s Cathedral-t a konstantinápolyi Haghia Sophia vetélytársának szánták. Belső terét 3000 m2 freskó díszíti, illetve időszakos kiállításoknak is helyt ad. Ha csak egy templomra marad idő, akkor feltétlenül ezt ajánlom.
Kijev a kávéházak mekkája. Erről bővebben itt olvashatsz.
Imádtam az óváros macskaköves utcáit, a többszintes felfelé halványuló színvilágú villákat, a kedves embereket és finom ételeket. Azonban el kell mondani Kijevről, hogy igen kevés emberrel tudtunk kommunikálni. Angol és német nyelvismerettel főleg a fiatalok egy részét tudtuk megszólítani, viszont orosz nyelvtudással könnyen boldogultunk volna. A templomokon kívül fontosnak tartom, hogy Kijevben van Bulgakov háza, ami nagyon jó kultúrális program volt, különösen élveztük az angol nyelvű idegenvezetést. A szerzőt és könyveit nem különösebben kedvelem, de Bulgakovot mint embert igazán megszerettem. A Lviv-ben készült meggylikőrt muszáj megkóstolnotok. A helyiek és persze a turisták kedvelt állomása ez az üzlet, ahol a MonCheryhez hasonló nagyon finom bonbont is kóstolhatunk. Az italból árulnak 100 ml-es üvegcsében is, ami remek szuvenír lehet.
Ha már ételről esik szó, nyugodt szívvel ajánlom a Puzata Hata-t, amihez ugyan kell egy helyi ember, vagy valaki aki beszéli a nyelvet, különben lehetetlen kitalálni mi micsoda. Ez egy önkiszolgáló étteremlánc. Két alkalommal látogattuk meg, mert a főztjük isteni és az éttermek belső tere igen változatos. Itt próbáltuk ki a füstös almalét. Leírva is bizarr, de mi imádjuk a fura dolgokat, megtudtuk, hogy a leszüretelt gyümölcsöt a napon szárítják és ezekből aszalványokból készítik az italt. Ebben az étteremben egyszer 1130 Ft-ot költöttünk fejenként, következő alkalommal kb. 1370-et. Másik nagy kedvencünk és vacsora lelőhelyünk a Kanapka bar, az enteriőr annyira szemkápráztató, hogy igazán illett a csajos hétvégénkhez, nagyon jól éreztük magunkat itt, szintén kétszer vacsoráztunk ezen a helyen. A Kanapkában megtanulhattuk, hogy egy bizonyos szintig vicces az activity ihlette kommunikáció, de vannak olyan esetek, amikor komoly probléma lehet belőle. Rendelni szerettünk volna desszertet az egészséges ételek után és a pincérünk sehogy sem tudta elmagyarázni, mi lehet az a “candies” fedőnévre hallgató misztikum az étlapon. Kézzel-lábbal magyarázta mi van benne, hogyan készítik, milyen fűszereket használnak, miközben serpenyővel sütnek valamit, gyakran elhagyta a száját a “cilantro” kifejezés- ami valami zöldfűszer. Végülis rendeltünk 2 különböző misztikumot, egy cilantro-sat meg egy csokisat. 3 perc múlva 2 bonbonnal érkezett, és azt hittük ezt a “szenvedéseinkért kapjuk” ajándékba. Kiderült, hogy a felszolgálónk éppen csak a bonbon meg a picike, meg a csokival bevont kifejezéseket hagyta ki a nagy activity show-ból. 😀 Ami egyébként nem lett volna nagy baj, de akkor még mindig nem tudtuk, mi az a cilantro. Az első harapás után viszont megtudtam, hogy a korianderre gondolt- amelyre különösen allergiás vagyok. 😀 Mindennap tanulunk valami újat. Vicces info: Puzata hata = dagadt ház, pocakos ember. Vicces info 2: Kanapka = kanapé.
Kijevbe biztosan ellátogatunk még, és menjetek Ti is! 🙂
S pontán ötlettől vezérelve úgy döntöttünk külföldön pihenjük ki a 2019-es első negyedév fáradalmait. A világ összes pontjára induló repülőjegyek közt keresgélve találtunk egy kedvező ajánlatot, ami megfelelt a listánknak (maximum 2-3 óra repülési idő; elég a személyi igazolvány vagy útlevél, hiszen az idő rövidsége miatt nem tudtunk volna vízumot szerezni; a reptérről gyorsan megközelíthető szállás remek reggelivel), ezért gyorsan lecsaptunk rá. Ekkor tudatosult bennünk, hogy 4 nap múlva indulunk.
Természetesen a legfontosabbal kezdtük: megnéztük milyen
időjárás várható. 😀 Kb. 18-20 °C szeles, de napsütéses, éppen jó a város
felfedezésére. 1 MKD kb. 5 Ft, sok helyen elfogadnak €-t.
Az érkezés napján (Nagypénteken), landolás és pénzváltás
után megpróbáltunk tömegközlekedéssel eljutni a szállásra, a tervünk viszont
meghiúsult annak a szerencsétlen véletlennek köszönhetően, hogy a gépek
érkezése és a transzfer buszok indulása nincs összehangolva. Konkrétan 1-1,5
óra különbség van az érkezés és a busz indulása között, amit lehetetlen ezen a
reptéren hasznosan eltölteni. Éppen
ezért mindig sok taxi várakozik, akik 20 €-ért nagy örömmel szállítanak el a
hotelhez. Csúcsidőben 1 óra alatt tettük
meg ezt a 20 km-t, visszafelé ez csak 20 percet vett igénybe.
A város épületeinek jelentős része megsemmisült, megsérült az 1963-as földrengés során. Az újjáépítéshez a jugoszláv és japán építészek elsősorban szocreál, valamint brutalista stílusban fogtak hozzá, rengeteg kocka és kaptár alakzat, beton- és üvegelem váltja egymást. Az akkoriban keletkezett lakó és irodaházakat a legcsekélyebb mértékben nevezhetjük tetszetősnek. A 2010-es évek eleje óta a Vardar folyó partján nagyfokú városszépítésbe kezdtek, ami sokat emelt Szkopje összképén.
A város jelképeként értelmezhető Kőhíd 1469-ben kapta mai formáját, már a római időkben is híd volt ezen a területen. A Kőhíd mindkét oldalán az újjáépítés jegyében újabb hidakat emeltek. A folyó közepén betonkockákba fákat ültettek valamilyen érthetetlen okból. Ám, ami még ennél is érdekesebb kérdéseket feszeget az az, hogy miért kell csaknem 300 db szobor egy félmilliós lakosságú fővárosba? Szkopjéban annyi szobor van, mint Rómában templom. Annyi a különbség, hogy a szobrok, bár jelentős történelmi személyeket és eseményeket örökítenek meg, mégis megalkotásuk az utóbbi 50-100 éves időszakra terjed ki. Ezen a ponton el is gondolkodtunk, hogy itt vajon minden második lakos szobrász-e?
Szkopje nagyon büszke a városban született és nevelkedett Teréz Anyára. Több ponton az épületek falán aranyozott táblákra véstek idézeteket a Nobel-békedíjas asszonytól.
Az Old Bazarnak sikerült megőriznie az igazi balkáni piachangulatot. Az keskeny sikátorok közt sétálgatva sok kincset fellelhetünk. Itt mindent megvehettünk volna, a brit koronázási ékszerektől a maharadzsa lányához illő tervezői esküvőiruhákon keresztül akár a világmárkás táskákat is. Az utcai árusok egy része szívesen invitál be boltjába, hogy a portékáit megmutassa. Kedvesen érdeklődtek, hogy honnan jöttünk: „Americano?” (Valamiért mindenhol amerikainak néztek minket. Amikor meghallották válaszunkat, ez volt a reakció: „Aah, madzsar.” A bazár közvetlen szomszédágában számos mecset található. Érdekes tapasztalat volt, amikor a müezzin imára szólította a hívőket, és egyes boltokban letekerték a hangerőt, és eleget tettek a hívásnak, míg a más vallású árusok ezzel nem nagyon foglalkoztak.
A Millennium kereszt a hegy tetején magasodik
A 2000-ben épített Millenniumi Kereszt a 66 méteres magasságával emelkedik a város fölé, éjszaka kivilágítják. A szállásunk ablakából remek rálátásunk volt.
A város közepén fellelhető buszpályaudvarról körülbelül egy óra busszal a Matka Kanyon, ahova érdemes ellátogatni azoknak, akik szeretik a gátakat, hegyszorosokat. Azoknak nem érdemes menni, akiket idegesít, ha rossz állapotban lévő utakon kell az autókat, turistákat kerülgetve kb 30 percet gyalogolni a kanyonban lévő fogadóhoz, ahonnan a természetvédelmi területen lehet sétálni. Tériszonyosoknak nem ajánlott, mert a 70 cm szélességű gyalogút egyik fele a magas hegyoldal, másik fele pedig egy leheletvékony vaskorlát, ami ugyan a természetben való gyönyörködésben nem akadályozza a turistákat, de meglehetősen kényelmetlenné teszi azt, ha valakit oldalazva ki kell kerülni. A buszok hektikusan közlekednek, a nagy dugó miatt sokszor késnek, akkor indulnak, amikor épp odaérnek, persze van buszmenetrend, amit igyekeznek betartani, csak nem mindig sikerül. Ennél viszont sokkal izgalmasabb, hogy hol kell megvenni a buszjegyet. Igen, abban a sárga buszban árulták a jegyet. Legalább 3 helyen próbáltuk megvenni előtte, de mindenhol azt a választ kaptuk, hogy nem itt kell. Végül a sárga busz előtt dohányzott két asszony, akiktől udvarias kérdésünkre végre megkaptuk a választ, miszerint „pont itt, ebben a sárga buszban”.
Az ételek kapcsán azt tapasztaltuk, hogy egészen finomak, viszont szinte mindent ugyanabból a gazdagon fűszerezett darálthúsból készítettek legyen az sajtburger, csevapcsicsa vagy egy különleges húsos batyu. Az első este felfedeztük, hogy itt még lehet mindenhol dohányozni, az éttermen belül is. El is felejtettük, hogy odahaza milyen jó dolgunk van ebből a szempontból.
Összességében elmondható Szkopjéről, hogy felfedezésére elég egy hétvége. Pihenésre kitűnően alkalmas, az ételek finomak. A bazár volt a kedvenc helyünk. Minden sarkon kaszinók üzemelnek, erről mindenki maga eldöntheti, hogy jó-e. Szoborkedvelőknek kötelező úti cél! Sajnáljuk, hogy az Ohridi-tóra nem maradt időnk, így azt a környéket majd egy Albán út során fogjuk felfedezni.
