Szenvedélyes kávéfogyasztókként szeretünk úgy gondolni az első napon még Ferihegyen elfogyasztott Frei kávéra, mintha égi jel lett volna az, hogy a gépre felszállni kívánkozók tekergőző sora épp a Frei cafe bejáratánál ért véget, és még épp volt időnk venni egy-egy ausztrál diókávét. Induljon a kávé-kaland.
A galériában 3 kávézó került bemutatásra, és néhány pillanatkép a városból.
A legeslegjobb kávét a Whitebeard Blackbird-ben ittam. Úgy értem életem legjobb cappuccinoját. 4 napot töltöttünk Kijevben, errő bővebben itt olvashattok, ezalatt két alkalommal látogattuk meg a kávérocksztárokat. Az első napon a képeken szereplő baristával találkoztunk, aki finoman biccentett, amikor észrevette, hogy beléptünk birodalmába, majd nyugodtan kortyolgatta a cappuccinoját. Kértünk mi is két cappuccinot, mire ő lazán tovább iszogatta a sajátját (barátkozni vagy barátságosnak lenni nem próbált, sem kommunikálni) és amikor kedve szottyant, készített is nekünk egyet, majd iszogatta a sajátját, végül, amikor elfogyott az övé, befejezte a másikat is. Úgy nézett ki, mint aki tényleg elfáradt a tegnap esti koncertben, és mi éppen megzavartuk őt a koffein (üzemanyag) betöltése közben. Amikor elénk tolta a kész műveit, halálos nyugalommal tudatta velünk, hogy nem akar semmiféle eszmecserét, lemondóan ránk nézett, majd nekiállt és készített egy újabb cappuccinot- magának. Ekkor láttuk elérkezettnek az időt, hogy eltávolodjunk a bárpulttól és felfedezzük a belső teret, ahova éppen akkor hozták az aznapi friss angol nyelvű! újságot. A kávé egszerűen fantasztikus volt. Kellemes aromájú, finom illatú, tökéletes hőmérsékletű, utóíz mentes. Nem véletlen, hogy másnap visszatértünk. Legtöbbször, ha visszatérek egy helyre, ahol igazán finomat ettem/ittam, a második élmény kiábrándító. Itt a második napon még jobb volt. Ezen a napon új- angolul jól beszélő- baristákkal ismerkedtünk meg, akik lesték minden kívánságunkat, kommunikatívak és kedvesek voltak. Kipróbáltuk a házi sóskaramell szirupot és a “világ legjobb sajttortáját” az étlapról.
Cuba Coffee: ezen a helyen szembesültünk először a cirill betűs menülappal. Tapasztalt kávékóstolók lévén sejtettük, hogy fentről lefelé a szokásos espresso, doppio, americano, cappuccino, FLAT WHITE, latte majd specialty kávék követleznek, de első pillantásra elveszettnek éreztük magunkat, a későbbiek során ezt az érzést levetkőztük. A Cuba volt az egyetlen hely a városban ahol volt (vagy ahol értették, hogy mi az a ) laktózmentes tej. A kávé, amivel dolgoznak 100% arabica. Ezen a helyen a közvetlen kiszolgálás és a jókedv garantált.
The Bookshelf Coffee House. Igen, szóval nem a Blue Cup. Vicces történet. Az egész napos gyaloglás után, már csak az a cél lobogott a szemünk előtt, hogy fáradt végtagjainkat a Blue Cup nevű helyen nyújtóztassuk ki, finom kávét kortyolgatva. Tudtuk a címet, célirányosan mentünk. Amikor észrevettük a kék székeket, már hallelujáztak a talpaink 😀 meg is beszéltük, hogy pont úgy néz ki, mint a fotókon, gyorsan betértünk. A könyvesboltos kávézó faláról bizalomkeltően integettek a festett kávézó könyvecskék. Tudtuk, hogy megérkeztünk! A barátnőm bevállalt egy levendulás lattét, én maradtam az espressonál, pici tejjel. Az angolul jól beszélő barista lánytól még a wifi jelszót is megkaptuk (bookshelf). Ez a kávézó kiválóan alkalmas barátnői csevegésre, finom a kávé, de nem különösebben maradandó élmény. Pont arra jó, hogy a beszélgetésről ne vonja el a figyelmünket a “húúú, ez eszméletlen finom” stb. megnyilvánulások tömkelege. Miután kitárgyaltuk magunkat, újra erőre kapva, sétáltunk tovább az utcán, és kb. 3 méterrel odébb észrevettük a Blue Cup feliratot…. Hopszi… Eltévesztettük a helyet, de még sikerült is a fáradt agyunknak valamilyen közös téveszmét gyártani, ami szerint mindketten úgy emlékeztünk, hogy a neten pont így nézett ki a Blue Cup, mint a Bookshelf… Holott semmi hasonlóság nem volt a két hely között. 😀