S zkopjés utazási élményeinkről itt olvashattok bővebben. A városban rengeteg kisebb-nagyobb kávéház található, így bármikor akadt kedvünk egy jó feketére, találtunk egy szimpatikus helyet.
Az angol nyevtudás hiányát sok helyen magas szintű activity tudással pótolták a baristák. Egyik alkalommal, amikor az erődből gyalogoltunk az Old Bazar felé, találtunk is egy félreeső helyen Lavazza márkajelzésű kávézót (ezt mindig égi jelnek veszem, hiszen a Lavazza kávékat nagyon szeretem), ahol egy fiatal barista kérdezte mit szeretnénk – egész jó angolsággal. Válaszoltam is neki, hogy “One ristretto, please”. Erre a fiú elsápadt, és azt mondta, hogy nem igazán ért engem. Végiggondoltam, hogy is lehetne ezt egyszerűbben mondani? Biztos nem artikuláltam szépen, úgyhogy újra próbálkoztam a fenti mondattal. Erre a barista is megismételte válaszát. Álltunk egymással szemben, hogy akkor most mi lesz. Szépen mosolyogtunk, majd a bal kezemen a mutató és hüvelykujjam között szűkítve a távolságot újrafogalmaztam mondandómat. “I would like a very short espresso” Erre barista barátunk a megvilágosodás minden jelét magán mutatva tökéletes angollal ezt felelte: “Ahhhaaaaa, so you want an espresso italian style.” 😀 Na, persze, gondolhattam volna, hogy mondhattam volna a hosszabb verziót is, úgy látszik itt az működik. A cseverészésünk eredménye egy tökéletes ristretto lett. Utólag is köszönöm szépen! Már az emlék felidézése is mosolyt csalt az arcomra.
A következő kávézóban nem volt ekkora szerencsénk. A fiatal hölgy felszolgáló semmilyen általunk akár kis mértékben ismert nyelven nem beszélt, és így azt sem értette, hogy laktózmentes, bárhogy activityztünk. Biztonsági játékot játszva, kértem egy espresso-t kis tejjel. Nem volt benne hiba 😀 vagyis DE…. A hideg tejet frankón beleöntötte, úgy, amennyit ő gondolt… 😀 Nem lehetek hálátlan, hiszen kaptam hozzá egy életelixírt is ( LIFE márkájú almalé).
A Matka-kanyon természeti csodája után a kanyon kellős közepén fellelhető hotel-étterem-kávézóban megpihentünk. Itt egyetlen gondom volt, hogy a felszolgálókat a déli csúcsforgalomban zavartuk meg azzal, hogy merészeltünk letelepedni egy üres asztalhoz. Előtte pár percig álldogáltunk, hogy vajon leülhetünk-e oda, majd mivel nem különösebben érdeklődtek arról, mit szeretnénk, elfoglaltuk a helyet. Ahogy leültünk láttuk, hogy súlyos hibát követtünk el, mert ránkförmedt a pincér, hogy mit akarunk. Lányos zavaromban (ami azért ritkán váltható ki belőlem egy kávézós szituációban) azt mondtam, hogy egy laktózmentes cappuccinot. Ahogy felvette a picér a rendelést, utána egy másik hozott étel és itallapot. Akkor láttam, hogy lehetett volna választani espresso macchiatot (amit szeretek), ezért utánaszaladtama pincérünknek, aki azt mondta, már nem lehet változtatni, mert leadta a rendelést. 😀 egy pillanatig el is gondolkodtam, hogy azért itt Észak-macedóniában nagyon élen járnak a telepatikus rendelésleadással, mert még azelőtt utólértem a férfit, hogy bement volna leadni a rendelést. A kilátás és a szép kávé sok mindenért kárpótolt.