A várat és a kávézót is kétszer látogattuk meg, nem véletlenül. Az Unorthodox roasters idén nyílt, saját pörkölésű kávéval dolgoznak, amit árusítanak is. A pici üzlethelyiség mellett rendelkeznek terasszal, illetve hátul kerthelyiséggel is, melynek különlegessége az, hogy egy templom (Stirling Baptist church) “végében” üldögélhetünk. A skót időjárással lassan egy hónapja ismerkedünk, ezért elég bátor dolognak érzem a 2 fedetlen területet. Mindkét alkalommal elég nagy mennyiségű papírzsepire volt szükségünk ahhoz, hogy helyet foglalhassunk az egyik kültéri asztalnál, de megérte. Valószínűleg még nem vagyunk elég skótok, mert a helyiek nem törődtek a széken/asztalon lévő kis tócsákkal, csak simán leültek. Házi készítésű sütemények és torták közül válogathattunk, de többször is ugyanazt választottuk, mert ez a málnatorta nem csak külsőre volt figyelemfelkeltő. A tésztája magyar ízlés szerint “még sülhetett volna 5 percig”, mert kissé szottyos, de ízletes. Elkápráztatott minket az íz- és illatorgiával. Az espresso macchiato szép volt, összekeverés után (tudom, barbárság, de megcukroztam) apró színes buborékokkal örvendeztetett meg. Emiatt megérte összekeverni. Következő alkalommal cappuccinot kértem, mert láttam, hogy igazán szépet tudnak készíteni. Nem kellett csalódnom vizuálisan az italomban, de be kell valljam, nem számítottam rá, hogy a sötét-világos kontrasztot kakaóporral érték el, és kifejezetten nem szeretem a kakaós/csokis kávékat. Hangulatos, kellemes hely, vidám és figyelmes baristákkal.
Stirling óváros része, ami a vasútállomást és környékét is magába foglalja, teljesen megőrizte középkorias jellegét. Szép kőházai, templomai, épületei a történelmi időket idézik. A hegyek és a folyó miatt jól védhető terület volt, viszonylag kevés sérülést kellett elszenvednie az évek során. A stirlingi kastély falairól jó időben elláthatunk egészen a hegyekig, a Wallace emlékmű is jól kivehető. A várba 16 Ł a belépő, ami borsos árnak tűnik, de vehetünk 5 vagy 14 napos belépőt is, ami 44 Ł és korlátlan belépésre jogosít szinte az összes fontos kastályba ( kb. 77 történelmi helyre lehet vele “ingyen” ellátogatni). Ha valaki azt tervezi, hogy 3 nagyobb kastélyt megnéz, már megéri kiváltani az explorer passt. A várban nagyon érdemes megnézni az élethűen berendezett középkori konyhát, sajnos képet nem tudok mutatni róla, mert a világítás is életszerű volt a termekben. Tökéletes jeleneteket rendeztek be, az ökörsütéstől a tejes csupor összetöréséig, receptes füzetet is lapozgathattunk. Ugyanitt található az unikornis múzeum is, ami kicsit csalódás volt. Egy posztert nézegethettünk egy eredeti unikornis legendát megörökítő szövet darabról. A stirlingi palota kötelező elem egy kastély túrán, nagyon jó állapotú és a kilátás is lenyűgöző.
Fort William díjnyertes specialty kávézója 2018-tól örvendezteti meg a városban lakókat és a turistákat. Vegán csemege boltként is üzemel, ahol saját magunknak mérhetjük le a megvásárolni kívánt árukat, természetesen újrahasznosítható szatyrokban. Kifejezetten odafigyelnek a környezetvédelemre, az ökológiai lábnyom csökkentésére, betartják a plasztik mentes júliust!
A cappuccinot tökéletes hőfokon, szép mintával, kellemes ízvilággal, jó kávé-tej aránnyal szolgálták fel. Finom volt. Általában nem szeretem a növényi tejjel készült cappuccinokat, de be kell vallanom, hogy ez a skót barista oat milk (zabtej) szinte észrevehetetlen, megkülönböztethetetlen a tehéntejtől.
Ha valaki azt tervezi, hogy kipróbálja ezt a kávézót, akkor készüljön fel arra, hogy nagy forgalom (rossz idő) esetén ha nem akar sokat várni saját asztalra, akkor előfordulhat, hogy udvariasan megkéri a személyzet a nagyobb asztalnál ülő vendégeket, hogy osztozzanak. Ez nekünk nem okozott gondot, szuper helyünk lett és általában a kávézó törzsközönsége is fel van készülve az ilyen helyzetekre.
Az Avoca-NO szendvics, csak színében mond igent az avokádóra. Többféle bab- és borsópüréből készült. Az ételek alapanyagait helyi termelőktől szerzik be, a legtöbb alapanyag organikus. Törekednek minél több ételt raw (nyers) vegán módon tálalni. Természetesen a forró csokoládé is zabtejből készült, hiszen nem szolgálnak fel állati eredetű termékeket. A házi készítésű sourdough rye bread (“savanyú” rozskenyér) egészen különleges az otthon elterjedt fehér kenyérhez képest, ráadásul a készítési folyamat miatt kisebb a gluténtartalma.
A személyzet felkészült, kedves, segítőkész, turistabarát (elmagyaráztak minden összetevőt, allergént stb.). Szívesen mennék újra! <3
The Wildcat elérhető az alábbi linken: https://www.wildcatcafe.co.uk
A Fort Williamben és Skóciában eltöltött napokról hamarosan itt olvashattok.
Szenvedélyes kávéfogyasztókként szeretünk úgy gondolni az első napon még Ferihegyen elfogyasztott Frei kávéra, mintha égi jel lett volna az, hogy a gépre felszállni kívánkozók tekergőző sora épp a Frei cafe bejáratánál ért véget, és még épp volt időnk venni egy-egy ausztrál diókávét. Induljon a kávé-kaland.
A galériában 3 kávézó került bemutatásra, és néhány pillanatkép a városból.
A legeslegjobb kávét a Whitebeard Blackbird-ben ittam. Úgy értem életem legjobb cappuccinoját. 4 napot töltöttünk Kijevben, errő bővebben itt olvashattok, ezalatt két alkalommal látogattuk meg a kávérocksztárokat. Az első napon a képeken szereplő baristával találkoztunk, aki finoman biccentett, amikor észrevette, hogy beléptünk birodalmába, majd nyugodtan kortyolgatta a cappuccinoját. Kértünk mi is két cappuccinot, mire ő lazán tovább iszogatta a sajátját (barátkozni vagy barátságosnak lenni nem próbált, sem kommunikálni) és amikor kedve szottyant, készített is nekünk egyet, majd iszogatta a sajátját, végül, amikor elfogyott az övé, befejezte a másikat is. Úgy nézett ki, mint aki tényleg elfáradt a tegnap esti koncertben, és mi éppen megzavartuk őt a koffein (üzemanyag) betöltése közben. Amikor elénk tolta a kész műveit, halálos nyugalommal tudatta velünk, hogy nem akar semmiféle eszmecserét, lemondóan ránk nézett, majd nekiállt és készített egy újabb cappuccinot- magának. Ekkor láttuk elérkezettnek az időt, hogy eltávolodjunk a bárpulttól és felfedezzük a belső teret, ahova éppen akkor hozták az aznapi friss angol nyelvű! újságot. A kávé egszerűen fantasztikus volt. Kellemes aromájú, finom illatú, tökéletes hőmérsékletű, utóíz mentes. Nem véletlen, hogy másnap visszatértünk. Legtöbbször, ha visszatérek egy helyre, ahol igazán finomat ettem/ittam, a második élmény kiábrándító. Itt a második napon még jobb volt. Ezen a napon új- angolul jól beszélő- baristákkal ismerkedtünk meg, akik lesték minden kívánságunkat, kommunikatívak és kedvesek voltak. Kipróbáltuk a házi sóskaramell szirupot és a “világ legjobb sajttortáját” az étlapról.
Cuba Coffee: ezen a helyen szembesültünk először a cirill betűs menülappal. Tapasztalt kávékóstolók lévén sejtettük, hogy fentről lefelé a szokásos espresso, doppio, americano, cappuccino, FLAT WHITE, latte majd specialty kávék követleznek, de első pillantásra elveszettnek éreztük magunkat, a későbbiek során ezt az érzést levetkőztük. A Cuba volt az egyetlen hely a városban ahol volt (vagy ahol értették, hogy mi az a ) laktózmentes tej. A kávé, amivel dolgoznak 100% arabica. Ezen a helyen a közvetlen kiszolgálás és a jókedv garantált.
The Bookshelf Coffee House. Igen, szóval nem a Blue Cup. Vicces történet. Az egész napos gyaloglás után, már csak az a cél lobogott a szemünk előtt, hogy fáradt végtagjainkat a Blue Cup nevű helyen nyújtóztassuk ki, finom kávét kortyolgatva. Tudtuk a címet, célirányosan mentünk. Amikor észrevettük a kék székeket, már hallelujáztak a talpaink 😀 meg is beszéltük, hogy pont úgy néz ki, mint a fotókon, gyorsan betértünk. A könyvesboltos kávézó faláról bizalomkeltően integettek a festett kávézó könyvecskék. Tudtuk, hogy megérkeztünk! A barátnőm bevállalt egy levendulás lattét, én maradtam az espressonál, pici tejjel. Az angolul jól beszélő barista lánytól még a wifi jelszót is megkaptuk (bookshelf). Ez a kávézó kiválóan alkalmas barátnői csevegésre, finom a kávé, de nem különösebben maradandó élmény. Pont arra jó, hogy a beszélgetésről ne vonja el a figyelmünket a “húúú, ez eszméletlen finom” stb. megnyilvánulások tömkelege. Miután kitárgyaltuk magunkat, újra erőre kapva, sétáltunk tovább az utcán, és kb. 3 méterrel odébb észrevettük a Blue Cup feliratot…. Hopszi… Eltévesztettük a helyet, de még sikerült is a fáradt agyunknak valamilyen közös téveszmét gyártani, ami szerint mindketten úgy emlékeztünk, hogy a neten pont így nézett ki a Blue Cup, mint a Bookshelf… Holott semmi hasonlóság nem volt a két hely között. 😀
